Közreműködők

2013. május 20., hétfő

Házi tortillalap (12 db)

Nincs tortillasütőm, palacsintasütőben szoktam elkészíteni, így 16 lap jön ki belőle.
  • 50 dkg fehér búzaliszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál só
  • 0,5 dl olaj
  • 3 dl langyos víz
 Kukoricalisztből minden előzetes híresztelés ellenére nem lehet elkészíteni, mert kemény és törékeny lesz a tészta. 6:4-hez arányban (kevesebb a kukorica) ki lehet próbálni, de az "igazi" tortillaliszt az ú.n masa harina egy speciális eljárással készült változat, 1 kg ára durván 1200 Ft.

Az összetevőket összekeverem, a vizet érdemes lassan adagolni, mert liszt kérdése, hogy mennyit vesz fel.
Addig gyúrom, amíg ruganyos, homogén, fényes felületű tésztát nem kapok. Ezt utána rúddá sodrom, és addig felezgetem a rudakat, amíg 16 kis korongot nem kapok. Ezeket nedves konyharuhával letakarva kb. 30 percig pihentetem, majd beolajozott deszkán olajos sodrófával gyakorlatilag hártyavékonyra nyújtom.
Vastag falú serpenyőben ZSIRADÉK NÉLKÜL kisütöm. 1-1 perc elég mindkét oldalnak gyakorlatilag. Felhasználásig letakarva tárolom, így biztos nem keményedik meg.
Tölteni sok mindennel lehet, célszerű úgy, hogy az egyik szélét töltjük, majd erre ráhajtom az alját, így nem folyik ki, és a töltött oldalról elkezdem feltekerni (mint a töltött káposztát).