Közreműködők

2009. november 11., szerda

Aszalt szilvás likőrféle pálinkából


Apukám szinte minden évben főz szilvapálinkát - azt mondják nagyon jót. Én meg a következő recepttel csak elrontom-állítólag. :-)
Stahl Judittól származik a recept alapja, de ő vodkával csinálja. Én meg úgy gondolom, hogy ha szilva, legyen szilva.
A hozzávalókból 7 deci likőr készül el.

40 dkg magozott aszalt szilva
20+20 dkg méz
2 fahéj (egész)
1 vaníliarúd
5 dl szilvapálinka

Egy befőttesüveg (célszerű egy 1,5 literest elővenni erre a célra) aljára lerakosgatom a szilvát és belecsorgatom a méz felét. Beledobom a fahéjat és a hosszában kettévágott vaníliarudat. Felöntöm a pálinkával, majd hideg, sötét helyre rakom 3-4 napra. Naponta összerázom.

Ezután a méz másik felét (20 dkg) összefőzöm 2,5 deci vízzel és a szilvás pálinkára öntöm. Jól összerázom, hagyom leülepedni és kihűlni, majd leszűröm és a végleges üvegébe töltöm. Hűtőben tároljuk felhasználásig.

Narancslikőr


Ehhez épp ideje hozzákezdeni, mert durván 6 hét alatt kerül fogyasztható állapotba:

Hozzávalók:

2-3 nagyobb narancs
2 citrom
45 dkg cukor
1 dl víz
1 liter vodka

A cukorból és a vízből kb. 10 perc alatt szirupot főztem, majd a tűzről levéve beleöntöttem a vodkát. Közben alaposan megsikáltam a narancsokat és a citromokat (vegyszerezik a héját, úgyhogy ilyenkor, amikor a héját is felhasználjuk, nem árt valami bio forrásból beszerezni, mert azt elvileg nem:-S), meghámoztam, aprólékosan leszedve a fehér szivacsos héjrészt is, mert attól kesernyés lehet a likőr. 2 narancs héjét (arról is leszedtem a fehér héjat) vékony csíkokra vágtam.
A citrom és narancskarikákat,valamint a héjat beleszórtam egy nagy befőttesüvegbe, ráöntöttem a vodkás szirupot és így kb. 2 hétig érlelem, miközben mindennap felkeverem. Utána átszűröm, és légmentesen zárt üvegben kb. egy hónapig érlelem.
Egyébként elvileg korlátlan ideig eláll.