Közreműködők

2011. augusztus 28., vasárnap

Barbiesali :-)

...gyengébb idegzetűek kedvéért: majonézes céklasaláta. De ezen a néven "fúj", amúgy Barbie-saláta, avagy Villám McQueen saláta néven már simán lemegy.

Hozzávalók:
- 5-6 db cékla
- 2 deci tejföl
- 1/1,5 deci majonéz
- 1 evőkanál almaecet/ fél evőkanál mustár
- 1 evőkanál méz

- 1 fej lilahagyma apróra vágva
-

A céklát megmosom, héjában, egészben megfőzöm. Hagyom kihűlni, ilyenkor a héját simán le lehet róla húzni. Hangulatomtól függően káposztareszelőn vagy uborkagyalun lereszelem, majd a hozzávalókból elkészített masszába forgatom. Ecetet, mézet, mustárt, hagymát ízlés szerint lehet variálni, mennyiségben is, vagy akár kihagyni :-).


Cukkiniropogós

Gyakorlatilag tócsni (nyelvészfélpercet itt hagyjuk, egy korábbi posztban már írtam a nyelvjárási változatait;-) cukkiniből.
Hozzávalók:
- 1 nagyobb, vagy 2 kisebb cukkini

- 3-4 gerezd fokhagyma

- 2 tojás
- 3-4 evőkanál liszt (amennyit felvesz, mondják anyáink, szóval amivel olyan nokedlisűrűségű tésztát kapunk)
- apróra vágott kapor

A cukkinit meghámozom, kimagozom, lereszelem. Besózon, kicsit állni hagyom, majd kinyomkodom a levét. Összekeverem a tojással, liszttel, kaporral és kinyomott fokhagymával, sózom, borsozom. Egy teflon serpenyőbe kb. egy ujjnyi olajat melegítek, ebben teszek egy evőkanálnyi masszát, kilapítom, és mindkét oldalán megsütöm. Papírtörlővel leitatom róluk a felesleges olajat, amikor kiveszem.
2 deci tejfölbe belnyomok egy gerezd fokhagymát, kicsit megsózom, és ezzel a szósszal szoktuk enni. Máskor nem teszek kaprot a masszába, csak a szószba. (konkrétan kifelejtem, csak így jobban hangzik ;-)))

Sajtkrémes cukkiniragu

Tejszínnel és tésztával a gyerekeim bármit megesznek. Még a cukkinit is.


Hozzávalók:
- 1 nagyobb, vagy 2 kisebb cukkini - 2 deci sűrűbb főzőtejszín - 1 fej vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 medvehagymás tömlős krémsajt - 50 dkg pennetészta
- 1 evőkanál vaj



A cukkinit kockákra vágjuk (én hámozom és nagyobb magokat is kiszedem).
A vajon megpárolom az apró kockákra vágott hagymát, majd rádöböm a cukkinit és a kinyomott fokhagymát. Megnézem mennyi vizet engedett, ha kell, öntök még alá, sózom, borsozom, lefedve ressre főzöm.
Közben kifőzöm a tésztát, ill. a krémsajtot összekeverem a tejszínnel.
Amikor a cukkini már jó, belekeverem a a tejszínes-sajtos szószt, egyet-kettőt forralok rajta és kész. A tésztára szedve tálalom.




Cukkinis rakott palacsinta juhtúróval

Anyám kertjében két növény van, ami elpusztíthatatlan: zöldbab és cukkini. Utóbbit az én gyerekeim klasszikus rántott formában nem szeretik, így különféle trükkökhöz kell folyamodni.
Ez az egyik.

Hozzávalók a tésztához:
- 2 kisebb, vagy 1 nagyobb cukkini - 3 tojás - 30 dkg liszt - 4 dl tej - 1 kávéskanál só - fél deci olaj

A cukkiniket (én meghámozom és a magját is kikaparom, de ízlés kérdése) lereszeljük és a fenti hozzávalókból azzal együtt palacsintatésztát készítünk, kisütjük.
Közben 20 dkg juhtúrót kb. 3-4 deci tejföllel összekeverek, illetve lereszelek 15 deka füstölt és 15 dkg edami sajtot.
Egy kapcsos tortaforma aljára (célszerű akkorát választani,mint a palacsinták) baconszeleteket terítek, erre kerül az első palacsinta. Megkenem a juhtúrós tejföllel, megszórom a sajtokkal, és a rétegezést addig folytatom, amíg el nem fogy a palacsinta, a tetejére tejföl, majd bacon, majd sajt kerül.
Sütőben, magas hőfokon 10-15 percig összesütöm, kicsit hagyom hűlni, majd leveszem róla a formát, és tálalható.